A gránit a leggyakoribb mélységi magmás kőzet. Szilárd, durva kristályos kőzet, melynek három fő ásványa az áttetsző, szürkés kvarc, a fehér vagy sárga plagioklász és a rózsaszínű vagy fehér káliföldpát többnyire nagyjából egyenlő arányban fordul elő benne. Színét általában a földpátok határozzák meg. Színes elegyrészként többnyire csillámokat tartalmaz. A szemcsék mérete szerint lehet durva-, közép-, vagy aprószemű, melyek méretének kialakulása a magma kihűlésének sebességétől függ: minél lassabban hűl ki, annál nagyobbak a kristályok. Képződését tekintve metamorf. A gránitot építőkőnek már az őskorban is használták. Napjainkban leginkább sír- és díszítőköveknek, oszlopoknak, burkolóköveknek stb. dolgozzák fel. Magas a kopásállósága, karcolódásra és töredezésre nem hajlamos, csiszolás után fényét hosszú évekig megőrzi. Természetben két azonos színű és mintázatú kő nem található.
– Vulkáni eredetű természetes kőzet. Természeténél fogva rendkívül kemény, ezért a megmunkálása után felülete örök életű (lásd: egyiptomi obeliszkek). Fizikai tulajdonságait megőrzi, nem vetemedik, nem reped, nem korrodálódik és mérsékelt nedvszívó hatású. Savnak és lúgnak ellenáll. Fent említett okok miatt minden gránitból készült termék örök életű.
– A szobrok, baluster korlátok és kőburkolatok matt ill. faragott kivitelezése miatt alkalmazható szabadtéren.
– Fényét megtartja
– A fekete vagy a homogén sötét színű gránitba lehet gravírozni
A gránitot építőkőnek már az őskorban is használták. Napjainkban leginkább sír- és díszítőköveknek, oszlopoknak, burkolóköveknek stb. dolgozzák fel. A legszebb és legtarkább színűek Svédországból kerülnek ki. Budapesti építkezésekre 1900-as évek elején a meisseni bányából is kerültek gránit építőkövek.
A gránitok a földkéregnek számot tevő részét teszik úgy egymagukban, mint a gnejsszel és egyéb kristályos palákkal egyetemben, ahol azok magját képezik; a gránithegyek alakja kerekded felületű gömbszelethez hasonlít, vagy pedig több ezer km hosszú fennsíkokat képez, tömeges anyaga az őskori (laurentian-szisztéma) gránitrégióját alkotja, de ismeretesek a szilur-, devon-, sőt egyes helyeken még a jura földtörténeti korokból is (Sziklás-hegység, Sierra Nevada É.-Amerikából és egynéhány európai tartományokból.) Előfordul még mint vándorkő is Németország, Hollandia, Lengyelország, Oroszország lapályán, melyek a gleccserekkel a diluviális korban Svéd- és Finnországból származnak; hasonló vándorkövek ismeretesek Angliában és az Egyesült Államok területén is több szövetségi államban.
Magyarországon a legrégibb időkre utaló kőzetünk (1000 millió éves) a Keleti Mecsekben található gránit a Mórágyi-Geresd – másként Baranyai-röghegységben. A Mórágy-Kecskeméti gránit-vonulat 2530 km széles, 200 km hosszú összefüggő lemez. A felszínen lévő mórágyi gránit-rög folytatása nem messze Mórágytól, a Sárközben, Pilis községben 88 m, Bátaszéken 112 m, Szekszárdon 882 m, Szegeden már 3500 m mélyen van. Mórágyon korábban felszíni gránitbánya működött (ma természetvédelmi terület), a falu és Bátaapáti között e gránittömbben alakították ki a paksi atomerőmű alacsony aktivitású hulladékainak tárolóját.
A szemcsék mérete szerint lehet durva-, közép- vagy apró szemű utóbbi az ún. mikrogránit. A szemcsék mérete a magma kihűlésének sebességétől függ: minél lassabban hűl ki, annál nagyobbak a kristályok. Azt a változatát, amelyben az apró szemű szövetben elszórtan nagy (úgynevezett porfíros) szemcsék fordulnak elő, gránitporfírnak nevezzük. Egészen finom szemű, kis mélységben megszilárdult változata a gránitaplit.
A porfíros szövetű gránitban (ritkábban más, de ugyancsak porfíros szövetű magmás kőzetekben is) időnként szélsőségesen durva kristályos, ún. pegmatitos lencséket-fészkeket találhatunk. Ezekben az egyes kristályok akár méteresre is megnőhetnek. A gránitpegmatitok közepén erősen megnyúlt kvarcmagot találunk, és azt veszik körül az óriásira nőtt földpátkristályok.
Kőzettani szempontból a gránitokat a csillámok és egynéhány színes szilikát alapján osztályozzák, így megkülönböztetnek biotit-, biotit-muszkovit-, amfibol- és piroxén-gránitokat, éppen úgy mint a gnejszeknél. A luxulian olyan gránitféleség, amelyben a vörös színű földpátok között sok a turmalin és kevés a kvarc; ehhez hasonló összetételűek a turmalin-pegmatitok (Toscana Gavorrano, Elba San Piero, Vogesek Chenarupt).
Képződését tekintve metamorf, hidrotermás úton is létrejött, amikor a szükséges anyagok oly zónába jutottak, melyben az elegyrészek kiválására a körülmények együtt voltak, a kvarc volt az utolsó, mely a még meglevő helyet kitöltötte, némely gránitok azonban eruptiv módon is keletkezhettek s ezek mind intruziókat képeznek metamorf palákban és palás meszes kőzetekben is.